Nationalpark

NSB - die Nationalparkbahn

Az alapítás

 
A Fertő tó környékét már 1873-ban be akarták vonni a vasút halózatába; ez a terv azonban a kitörő gazdasági válság áldozata lett. Az 1890-es évek általános pénzügyi és gazdasági fellendülésével hamarosan ismét felélénkült a vasútépítési tevékenység is. Így 1892-ben a Magyar Királyi Kereskedelmi Minisztériumban egyszerre többen is megkérvényezték a Fertő tó menti helyi vasútvonalak előkészítéséhez szükséges engedélyeket. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vonalával Nyugat-Magyarországon ugyan már létezett a kelet-nyugati összeköttetés, azonban észak – Pozsony – felé hiányzott a a megfelelő kapcsolat. A benyújtott kérvények tehát elsősorban a Sopront Pozsonnyal összekötő vasútvonalra fektették a súlyt. De felismerték a Fertő tótól keletre fekvő települések becsatlakoztatásának szükségességét is.

1896-ban a magyar  kormány két engedélyt állított ki: Az egyik vonal a FertÅ‘ tó nyugati oldalán Wulkapodersdorfból Neusiedl am See-n és Parndorfon keresztül vezetett Pozsonyba. A beruházás mozgatóerejeként elsÅ‘sorban Vas megye fÅ‘ispánja, Radó Kálmán tevékenykedett, aki egyidejűleg a GYSEV elnöke is volt. A másik vonalat a FertÅ‘ tó keleti oldalára tervezték, KiscelltÅ‘l (ma: Celldömölk) Eszterházán és Pamhagenen át Neusiedl am See-ig.

1896. november 15-én a magyar királyi kereskedelmi miniszter aláírta a „Neusiedlersee-Local-Eisenbahn” koncesszióját. A „FertÅ‘vidéki Helyi Érdekű Vasút” (németül: Neusiedler Seebahn) alakuló közgyűlésére 1897. március 31-én Budapesten került sor. A törzsrészvények az állam képviselÅ‘jeként a magyar királyi Kereskedelmi Minisztérium, ezenkívül a vasút által keresztezett megyék és települések, valamint magánszemélyek  tulajdonában voltak. Az elsÅ‘bbségi részvényeket a GYSEV vette át teljes egészében  – mint a vasútvonal építtetÅ‘je; emellett megkapta a FertÅ‘vidéki HÉV üzemeltetési engedélyét is.

A Fertővidéki Helyi Érdekű Vasút vonalát 1897. december 19-én nyitották meg ünnepélyes keretek között. Csak mellékesen megjegyezve: akkoriban Pomogyból Nezsiderbe (Pamhagen- Neusiedl am See) a személyvonat majd 2 óra alatt tette meg az utat – ma ehhez már csak 40 percre van szükség.

Neusiedler Seebahn GmbH | Bahnhofplatz 5, 7041 Wulkaprodersdorf